top of page

Bemutatjuk Kovács Anikó polgári búcsúztatót

Szerző képe: Zsolt MandliZsolt Mandli

Frissítve: febr. 19.


Örömmel mutatjuk be Kovács Anikót, aki polgári búcsúztatóként és gyásztanácsadóként nyújt támogatást azoknak, akik életük egyik legnehezebb időszakát élik át.

Anikó a Debreceni Egyetemen szerezte pszichológiai alapképzettségét, majd öt évig az emberi erőforrások területén dolgozott, ahol több ezer történet formálta empátiáját és emberismeretét. 2024 óta polgári búcsúztató, 2025 márciusától pedig gyásztanácsadóként is végzi majd segítő munkáját.

Hivatásának alapja a mély lelki jelenlét, a filozófiai és teológiai gondolatok iránti nyitottság, valamint a gyászfolyamat mély tisztelete. Számára a temetők különleges helyek, ahol nemcsak békét és szépséget talál, hanem az ott nyugvó emberek szeretetének lenyomatát is. Minden búcsúztatást személyre szabottan és méltósággal készít elő, hogy az elhunyt életének története méltó módon legyen jelen a szertartáson.

Anikó célja, hogy az egyedi beszédekkel, a gondos előkészítéssel és a gyászfeldolgozás támogatásával azok is megkönnyebbülést találjanak, akik a legnehezebb útra kísérik el szeretteiket.



Comentários

Avaliado com 0 de 5 estrelas.
Ainda sem avaliações

Adicione uma avaliação

Impresszum:
Honlap üzemeltetője: Télizöld Kegyeleti Szolgáltat Zrt.
Székhely: 1024 Bp. Retek u. 29.,
Cégjegyzékszám: Cg.01-10-049554 vezetve a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága nyilvántartásában 
Adószám: 26162931-2-41
Tárhelyszolgáltató: www.wix.com
Adatvédelmi szabályzat.

getimage_edited.jpg
MB_2023_Innovativ_marka_SEAL.png
  • Facebook

a                              tagja vagyunk

bottom of page