Kibertér - Digitális lenyomatok – segíthet a gyászban az AI?

Egyre gyakrabban hallani a „digitális lenyomatról” – arról, hogy mesterséges intelligencia segítségével megőrizhetjük elhunyt szeretteink hangját, stílusát, sőt akár egy „avatart”, akivel beszélgethetünk. A kérdés azonban rögtön felmerül: mennyire bízhatunk meg ebben? És egyáltalán: ki lesz az a digitális lenyomat?

Az embereknek mindig is szükségük volt kapaszkodókra a gyászban. Régen sokan „beszélgettek magukban” az elhunyttal, mások látóhoz fordultak, hogy üzenetet kapjanak tőle, ma pedig gyászkísérők is arról számolnak be, hogy egyre többen a mesterséges intelligenciát – például a ChatGPT-t – használják hasonló célokra. Ezért különösen fontos megvizsgálni, mit is adhat, és mit vehet el tőlünk egy ilyen technológia.

A digitális lenyomat ugyanis nem egyszerű adatbázis. Nem pusztán fényképek, levelek és adatok gyűjteménye, hanem egy neurális hálózat mintájára működő rendszer, amely a feltöltött információkat a saját tanulási folyamataiba illeszti. Ez több, mint tények visszaadása: a gép „viselkedik”, reagál, kiegészíti a hiányokat – torzítva, átalakítva, néha akár megtévesztve. Bár törvényekkel próbálják szabályozni a területet, az érzelmileg legsebezhetőbb pillanatainkban könnyű elhinni azt, amit egy ilyen mesterséges társ „mond”.

A gyász természetes menetéhez hozzátartozik a lezárás. Egy digitális avatar azonban fenntartja az illúziót, hogy a kapcsolat nem szűnt meg. Így ahelyett, hogy elfogadnánk a veszteséget, az ál-kapcsolatban ragadhatunk. Ráadásul a feltöltött tartalom mindig a hozzátartozó szemszögét tükrözi: az az „én” már nem az, aki valaha volt, hanem az, akinek mi láttuk.

Felmerülnek kegyeleti kérdések is: vajon az elhunyt maga is így akarta volna? Beszélt volna olyan dolgokról, amelyeket a digitális mása „kimond”? Vannak, akik arra is adnak utasítást, hogy avatárjuk a haláluk után hogyan viselkedjen – béküljön ki másokkal, adjon tanácsot, tartson kapcsolatot. A technológia már ma is képes arra, hogy az avatár egyszer kedves, máskor ingerlékeny legyen, sőt megszólalhat az elhunyt hangján is. De egy idő után a gyászoló szinte mindig kevésnek érzi ezt, hiszen a személyiség legmélyebb dimenzióit semmilyen gép nem tudja visszaadni.

Éppen ezért van, ahol már „digitális temetéseket” is tartanak: a szertartás részeként egyszerűen lekapcsolják az avatárt, hogy az elengedés tényleg megtörténhessen. Ez is jelzi, mennyire fontos lenne előre rendelkezni arról, mit szeretnénk a digitális térben magunk után hagyni. A végrendelkezés része lehet, hogy engedélyezzük-e, és ha igen, milyen formában, hogy mesterséges intelligencia segítségével megőrizzenek minket.

A gyászfeldolgozásban kísérő szakembereknek is fel kell készülniük arra, hogy találkoznak majd olyanokkal, akik digitális lenyomatokon keresztül tartják a kapcsolatot elhunyt szeretteikkel. Hiszen ez egyszerre kínálhat vigaszt és rejthet veszélyeket: segíthet kimondani a kimondatlan szavakat, de el is rekesztheti a valódi lezárás útját.

Keresse a Télizöld Kegyeleti Szolgálat gyászfeldolgozó szakembereit, akik segítenek a legnehezebb pillanatokban.

Forrás: Kibertér Keleti Arthurral:

🎥 https://www.youtube.com/watch?v=Jl14yMcYIzk