Normális-e, hogy dühös vagyok egy haláleset után?

Normális-e, hogy dühös vagyok? 

A gyász kapcsán legtöbben a szomorúságra gondolnak elsőként – könnyekre, fájdalomra, csendes visszavonulásra. Ám van egy másik érzés is, ami gyakran felbukkan a veszteség után, mégis sokan szégyellik vagy elnyomják magukban: a düh.

A kérdés ilyenkor jogos: Normális, ha dühös vagyok egy szerettem halála miatt? A válasz röviden: igen, teljesen normális – és még annál is emberibb.

A düh a gyász része a pszichiáterek szerint is

A pszichiáter Elisabeth Kübler-Ross nevéhez fűződik az egyik legismertebb gyászmodell, amely öt szakaszra osztja a veszteség feldolgozásának lelki útját. Ezek a következők:

1. Tagadás – „Ez nem történhet meg velünk.”

2. Düh – „Miért pont ő? Miért pont most?”

3. Alkudozás – „Bárcsak még egy napot kaptunk volna...”

4. Depresszió – Mély szomorúság, lelassulás, magába fordulás.

5. Elfogadás – A veszteség ténye már nem fáj annyira, megkezdődik az új egyensúly kialakulása.

Fontos tudni, hogy ezek a szakaszok nem mindig sorrendben és nem mindenkinél ugyanúgy jelennek meg, viszont segítenek megérteni azt, hogy miért lehetünk akár haragosak is egy gyászesemény kapcsán.

Miért lehetünk dühösek a gyász idején?

A düh a gyász egyik legmeglepőbb, mégis természetes formája. Sokféle irányba fordulhat:

• Düh az elhunytra: Miért ment el? Miért nem vigyázott jobban magára? Miért hagyott itt?

• Düh önmagunkra: Miért nem mondtam el, amit kellett volna? Miért nem voltam ott?

• Düh a külvilágra: Az orvosokra, rokonokra, sőt akár Istenre – mert igazságtalannak érezzük a történteket.

Ez az érzés gyakran a tehetetlenségből fakad. Sokan így reagálnak arra, hogy egy helyzetre nincs befolyásuk, hogy valakit örökre elveszítettek, és nem tudnak többé javítani, változtatni a dolgokon.

Mit kezdjünk ezzel a haraggal?

A gyász során a düh nem csak megengedett, de feldolgozható is – ehhez azonban nem szabad elnyomni vagy szégyellni:

• Fogadjuk el, hogy van – Nem önzőség vagy kegyetlenség, hanem a gyász egy állomása.

• Ne maradjunk vele egyedül – Baráttal, szakemberrel, csoportban vagy írásban is ki lehet fejezni.

• Keressünk biztonságos „csatornát” – Testmozgás, alkotás, naplóírás, beszélgetés.

• Ne hibáztassunk tartósan – A düh sokszor átmeneti. Hagyjuk, hogy más érzések is megjelenjenek mellette.

Mikor érdemes segítséget kérni?

Ha a düh:

• nagyon sokáig tart,

• elviselhetetlen mértékűvé válik,

• másokat vagy önmagunkat bánt,

• vagy megakadályozza a gyász természetes lefolyását,

akkor érdemes gyászkísérő, mentálhigiénés szakember vagy pszichológus segítségét kérni. Ez nem gyengeség, hanem egy fontos lépés a gyógyulás felé.

A düh is a szeretet jele lehet

Furcsának tűnhet, de igaz: a düh sokszor a szeretet árnyéka. Annak a jele, hogy valaki fontos volt számunkra, és hogy a veszteség mélyen megérintett bennünket. Ahogy a gyász folyamata halad előre, a düh is átalakulhat – előbb megértéssé, majd emlékezéssé, végül pedig a szeretet csendes, békés továbbélésévé.

Ha Ön is gyászol, ne maradjon egyedül érzéseivel. A gyász fájdalmas, de nem magányos út – segítséggel könnyebb lehet.

💬 Ha kérdése van, vagy beszélgetne egy empatikus szakemberrel, forduljon bizalommal hozzánk – a Télizöld Kegyeleti Szolgálat csapata az Ön mellett áll a legnehezebb pillanatokban is: https://www.telizold.hu/gyaszfeldolgozas